több, mint víz és napfény

EMVA Széchenyi 2020

Minősítés átadása

Kedves Vendégeink!
 
Büszkén és örömmel értesítjük Önöket, hogy 2014 július 26.-án, szombaton sor került az Akácliget fürdő Magyar Fürdőszövetség általi négycsillagos minősítésének ünnepélyes átadására. A díjat most strandfürdő védjegy kategóriában kaptuk meg, de nem ülünk a babérjainkon, már most replica uhren elkezdjük vizsgálni, hogy gyógyfürdő kategóriában, az újonnan megnyílt gyógyászati ágazatunk is megfelelő lehet-e a négycsillagos szintű minősítésre. Célul tűztük ki, hogy abban a kategóriában is kedvező minősítést érjünk el, hiszen meggyőződésünk, hogy magas színvonalon, jól képzett szakemberekkel, vendégközpontú szolgáltatást nyújtunk gyógyászati részlegünkön is Önöknek.
 
A mostani oklevelet Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke adta át a tegnapi napon dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úrnak, majd közösen leleplezték az elismeréssel járó táblát is. Jövő hét elejétől mindkettőt jól látható helyre ki fogjuk helyezni a fürdő területén.repliche orologi
 
Ez a díj kivétel nélkül minden fürdőben dolgozó kolléga munkájának a közös elismerése, így ysl replicas köszönet illeti mindannyiójukat a siker elérésének érdekében tett erőfeszítéseikért!
 
Schwarcz Tibor
fürdő igazgató 




1:1 replica omega, the best quality watches online, are worthy of everyone's trust.







Híreink - összes megtekintése >>
Programok - összes megtekintése >>
Árak, akciók - összes megtekintése >>





Elérhetőség

Telefonszám: +36 59/312-353
Címünk: Karcag, Fürdő út 3.
Ügyvezető igazgató: Andrási István
Központi telefonszám: 06/59-312-353
Pénztár: 06/59-312-353
Kemping: 06/30-611-8292, 06/59-503-011
Gyógyászat: 06/59-300-340
Központi e-mail: akacligetfurdo@gmail.com



Közérdekű adatok

Nyitvatartás

Hétfő: 6.00 - 20.00-ig
Kedd: 6.00 - 20.00-ig
Szerda: 6.00 - 20.00-ig
Csütörtök: 6.00 - 20.00-ig
Péntek: 6.00 - 20.00-ig
Szombat: 6.00 - 20.00-ig
Vasárnap: 6.00 - 20.00-ig
bérlettel: mindennap: 6.00 - 20.00-ig
Pénztár nyitvatartás: mindennap 08:00 - 19:00-ig

Aktuális időjárás

Írjon nekünk


Megértettem
Az akacligetfurdo.hu weboldalon úgynevezett sütiket használunk a jobb felhasználói élmény és a weboldal működésének megfigyelése érdekében! Ha folytatja a böngészést weboldalunkon, akkor úgy tekintjük, hogy beleegyezik a sütik használatába! További információk